Szent Márton túrák

Ajánlott programok:

Szombathely Szent Márton emlékei Szombathelyen

Szent Márton Látogatóközpont

Az 1996/97-es Szent Márton Jubileumi Év óta fokozott érdeklődéssel keresik fel Szombathely városát, mint Szent Mártonnak, Európa egyik legismertebb szentjének szülőhelyét. Római emlékeket keresve, kultúrtörténeti értékekről hallva, településük névadójának, vagy templomuk védőszentjének szülőhelyét meglátogatva érkeznek látogatók a szombathelyi Szent Márton-templomhoz, amelynek eredete a IV. századig nyúlik vissza. A Szent Márton Plébánián működő látogató központ igyekszik lehetővé tenni, hogy az ide érkezők megfelelő ismereteket szerezhessenek a hely nevezetességeiről. Lehetőséget biztosít különféle rendezvények megtartására és a kapcsolatok folyamatos ápolására. Egyaránt nyitva áll a turisták, a tudományos érdeklődéssel érkezők és a vallási indíttatású zarándokok számára. A zarándokok liturgikus szertartásokat tarthatnak a templomban, vagy egyéni imát végezhetnek.
Hétfőtől szombatig 9 órától 17 óráig felkereshetők, és ismertetés mellett megtekinthetők a Látogatóközpont Szent Márton-gyűjteményei. Előzetes bejelentkezés után a kívánt nyelvű tolmácsolást igyekszünk biztosítani.
Elérhetőség
Cím: Szombathely, Szent Márton u. 40.
Telefon: +36 (94) 505-570 +36 (94) 505-568
E-mail: plebania@stmarton.t-online.hu
Web: http://www.katolikus.hu/szombathely/marton/marton-kozpont.html
Nyitva tartás: h-szo: 9.00-17.00
Belépőjegy: 200 Ft, kedvezmény: diák, nyugdíjas 100 Ft
Megjegyzés: Előzetes bejelentkezés esetén a tárlatvezetés biztosított. Tárlatok: Szent Márton és Savaria - Szent Márton tisztelete Szombathelyen, Vas megyei Szent Márton-emlékek, Szent Márton a néphagyományban, Vas megyei Szent Márton-emlékek.

Tematikus útvonalak

Szent Márton-templomokat, Szent Márton-emlékhelyeket érintenek.

Via Latinorum
Állomásai: Szombathely, Körmend, Nádasd, Hegyhátszentmárton, (Csöde, Domanjševci/Domonkosfa, Kobilje/Kebeleszentmárton, Martjanci/Mártonhely, Hajdina, Dvorjane, Šmartno na Pohorju)
Via Sopianae
Állomásai: Szombathely, Nemeskolta, Nagytilaj, (Zalaszentmárton, Vörs, Táska, Polány, Somogyacsa - Gerézdpuszta, Értény, Igal, Fonó, Vásárosdombó,Orfű, Pécs - Patacs, Pécs, Hosszúhetény - Kisújbánya, Lovászhetény, Máriakéménd, Pécsdevecser, Nagybudmér, Villány, Márok, Illocska, Alsószentmárton, Kisszentmárton, Felsőszentmárton, Hegyszentmárton, Baksa, Cserdi, Szilvásszentmárton, Csököly)
Via Slavonica
Állomásai: Szombathely, Nemeskolta, Nagytilaj, (Gősfa, Zalaszentmárton, Nagykanizsa, Tótszentmárton, Podturen/Bottornya, Sveti Martin na Muri/Muraszentmárton, Donja Voća, Varaždinske Toplice/Varasdfürdő, Donji Martijanec)
Via Moravia
Állomásai: Szombathely, Vámoscsalád, Zsédeny, (Kemenesszentmárton, Kisszőlős, Doba, Bakonypölöske, Ajkarendek, Németbánya, Pénzesgyőr, Ravazd, Pannonhalma, Győr, Bágyogszovát, Halászi, Rajka, Dunajská Lužna/Misérd, Bratislava/Pozsony, Vinosady/Csukárd-Terlény, Hrnčiarovce nad Parnou/Gerencsér, Trnava/Nagyszombat, Brestovany/Bresztovány, Suchá nad Parnou/Szárazpatak, Paderovce/Pagyár, Dolny Lopašov/Alsólopassó, Hradište pod Vrátnom/Harádics, Smrdáky/Büdöskő, Unin/Nagyúny, Čary/Csári, Kovalovec/Kiskovalló, Holíč/Holics, Starý Poddvorov, Násedlovice, Dambořice, Luleč, Blansko, Dolní Loučky .....)